Híreink

Költöztetés Garancia
07 03

Ezért ne bízza barátokra a költöztetést

Szeretjük a barátainkat, mert mindig lehet rájuk számítani. Bennük megbízni könnyebb, mint egy vadidegen cég alkalmazottaiban, akiket sosem láttunk még. Azonban van olyan szituáció, amikor a baráti segítség mögött több veszély leselkedik, mint az „idegenek” mögött.

 

Költözés előtt a teendők és vásárlandók listája előtt áll épp. És az új lakás főbérlője is jelezte, hogy kifizethetné a kéthavi kauciót, ami az alkuban volt. A nullák pedig csak szaporodnak az összegek mellett, különösen ilyen albérletárak mellett.

Ráadásul kellene még egy új hűtő is, ha már a listáknál tartunk.
A kiköltözés és beköltözés pedig már csak pusztán valami macerás szükségnek tűnik. Amin jó lesz majd túllenni.

De az is lehet, hogy most futott össze a barátokkal a boltban a húsra várva, és a leendő költözésről beszélgetve felajánlották a segítségüket. Elvégre amúgy is jönnek egy szívességgel.

Ugyan miért ne kaphatna a lehetőségen? Spórolna is a költségeken.

Csak egy kis teherkocsit kell bérelni, vagy egy utánfutót, de a szomszéd kis teherautóját is elkérheti egy napra. Igaz, hogy döntött oldalfalú tehergépkocsi, rakterében kerékjárati ívvel, de csak betuszkolja majd valahogy a nagyobb szekrényeket.

 

Íme, a baráti segítség mögött álló veszélyek, amikre Ön sem gondol

A barátok segítségét kérni valahogy mindig megnyugtatóbb érzéssel tölt el. Ismerősként lépik át a küszöbünket, és a segítő szándék mögött a költséghatékonyabb költözés képe lebeg a szemeink előtt.

De valóban erről lenne szó?
Nézze a képet egészben.

A barátok nem ígérnek garanciát a ”munkájukra”. Gyakorlatlanságuk pedig gyakorta okozhat kisebb-nagyobb ügyetlenségeket, sérüléseket a vagyonunkban.

Hogyan is kérhetné számon rajtuk ezeket? Eláruljunk, sehogyan.
Komolyan emiatt lesz rossz szájízű egy régóta fennálló baráti kapcsolat?

 

A tapasztalatlanság miatt az idővel való megcsúszás pedig a költözés tervezhetőségét áshatja alá. Márpedig Önnek időre kell elhagyni az otthonát.

Mi van, ha valamelyiknek idő közben mégsem jó az időpont, és egy „bocs, de mégsem érek rá” odaszólással Ön majd a becsomagolt és szállításra váró ingóságok közt áll tehetetlenül.
Az Ön barátai nem ilyenek?
Az ő gyerekei is leeshetnek a mászókáról egy váratlan helyzetben. És a gyerek egészsége és kórházba juttatása fontosabb lesz, mint az Ön költözése.

Szívességet tesznek Önnek. De még ha egy kevés összeget fizet is nekik, akkor sem kérhet rajtuk számon kártérítést.

Ráadásul a szívességekkel egy nagy baj van: általában viszonozni kell őket.
Valóban lesz ennyi szabadideje a jövőben?

 

9000 költöztetés nem szívességből, hanem hivatásból

Állandó munkatársak, szakmai fogások, speciális tehergépkocsik, több mint 20 év tapasztalata. Olyan költöztető cég vagyunk, aki „megjárt már jó pár harcmezőt” és nemcsak túlélte azt. Tapasztalattal és rengeteg tudással lettünk gazdagabbak.

Így azt biztosíthatjuk Önnek, amire mindig is vágyott: a nyugodt és stresszmentes költözést.

Szakítson a bizonytalan kimenetelű és szorongással teli költözés hagyományával. Menjen biztosra olyan segítséggel, ami mögött tényleges garancia, tapasztalat áll és biztosan nem hagyja cserben az adott napon.
Stresszmentes költözést szeretnék>>>